Tudta-e?
... hogy csillagászok számításai szerint Tejútrendszerünkben évente három csillagrobbanás következik be?

24. szám - 2007. november 12.

Ötven éves a Forum Könyvkiadó

Kereken ötven évvel ezelőtt, 1957-ben jött létre Vajdaság egyik legjelentősebb könyvkiadója.
MUHI Béla

Kereken ötven évvel ezelőtt, 1957-ben jött létre a magyar nyelvű kiadványok szempontjából Vajdaság minden bizonnyal legjelentősebb könyvkiadója. A Fórum Könyvkiadó ötvenéves jubileumi ünnepségére november 9-én került sor az Újvidéki Színházban. Bevezetőt és köszöntőt mondott Németh Ferenc, a kiadó jelenlegi igazgatója, valamint Bordás Győző, a korábbi igazgató. Csáky Sörös Piroska megnyitotta a kiadó elmúlt ötven évének egy-egy mozzanatát felvillantó kiállítást. A különböző méltatások és dicsérő hangú beszédek után a program fontos részét képezte, hogy ünnepélyes keretek között sor került a 2006. évi Forum Képzőművészeti Díj és a Híd irodalmi díj átadására.

A Forum Képzőművészeti Díja a bácskossuthfalvi, azaz moravicai 9+1 Művésztelepnek jutott. A Híd Irodalmi Díjat Deák Ferenc írónak ítélte a bírálóbizottság. A díjazottakat a zsűrik elnökei, Léphaft Pál és Bence Erika magiszter méltatták.

Forum Könyvkiadó hivatalos honlapja:
www.forumliber.co.yu

Itt többek között tájékozódhatnak az érdeklődők a könyvújdonságokról, a kiadó gondozásában megjelenő folyóiratok legújabb számairól (Híd 2007. októberi és a Létünk 2007/3 száma).

Néhány könyvajánlat az újabbak közül:
Bori Imre: A jugoszláviai magyar irodalom története (hasonmás kiadás)
Minőségmenedzsment vezetők részére
Jódal Rózsa: Figyellek, világ! (Hadaró Jutka kalandjai)
Igazság Szikics példáján (szerb, német, magyar nyelvű kiadvány
Vízjáró verőfény (vízen járó tollforgatók írásai)

A kiadó igyekszik lépést tartanai a technika fejlődésével és a kor követelményeivel is, ami többek között abban is megmutatkozik, hogy a honlapról elektronikus úton letölthetők a Híd és a Létünk teljes számának anyagai PDF formátumban.
Ugyanakkor lehetőség van a Forum Könyvkiadó 25 korábbi könyvének letöltése is.
A honlapra látogatók tájékozódhatnak a 2007 évi Ünnepi Könyvhét eseményeiről, ahol a Forum Könyvkiadó hagyományosan megjelenik, és ebben az évben is sikeresen szerepelt.
A Magyarországi behozatali könyvekről is kaphatunk tájékoztatást.

A vajdasági Forum Könyvkiadó elérhetőségei a következők:
e-mail: forumkk@eunet.yu
tel/fax: +381 (0)21 457 216

A kiadó címe:
Vojvode Misića 1.
21000 Novi Sad
Serbia

Kapcsolódó cikkek

    ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2020 Fókusz. Minden jog fenntartva!
    Design by predd | Code by tibor